„Az az álmom, hogy gyerekes naivságomat elhagyva, érett gondolatokkal, felnőtt férfiként hazatérek. Megcsókolom a magyar földet, a családomat, a barátaimat.
Az az álmom, hogy hazatértemkor is szeretni fognak. Ha fát ültetek, nem veti ki magából a föld, s az emberek nem fordítanak hátat nekem.
Az az álmom, hogy távollétemben a barátaim, s ismerőseim megölelik helyettem a családomat, s mindegyikőjük elmondja nekik, hogy szeretem őket.” – olvasható Tóásó Előd börtönnaplója borítóján, amely hosszú és viszontagságos utazás után végre az olvasóközönség elé került, s bizonyítja a szerző jellemét, emberszeretetét és hitét a jövőben.

Szociografikus elemeket tartalmazó önéletrajzi írás, amely elénk tárja egy igazságtalanul bebörtönzött ember belső vívódásit. Tanúi lehetünk mindennapjainak, annak a hatalmas küzdelemnek, amelyben a remény és reménytelenség pillanatokon belül váltja egymást, s a boldogság egy szemvillanás alatt múlik el helyet adva a legszörnyűbb terrornak és megaláztatásnak, a kitagadottság, magárahagyottság mindent felőrlő érzésének.
A napló a szabadságról szól. Arról, hogy mekkora érték azt szeretni, akit szabadon választunk, azzal barátkozni, akit szabadon választunk, azok között élni, akiket szabadon választunk, oda utazni, akkor, és amikor erről szabadon döntünk.
Az olvasó megismeri Tóásó Előd személyiségfejlődésének állomásait. Láthatjuk a magára maradt, megkínzott és megfélemlített, szinte még gyermek fiatalembert és a céljait, vágyit pontosan ismerő, küzdeni akaró, harcolni tudó férfit.
Ugyanakkor a könyv örök bizonyítéka a család erejének, az egymásba vetett hit önmagát megújító jellegzetességének.

BörtönNapló IV. rész (részlet)

Egy gitár került a szekcióba, s miután mindenki megérintette a „nagy kincset", elért hozzám is. Az én kezeim között, akaratlanul a „Nothing else matters" címû szám elsõ pár pengetését játszottam, amit még anno Fiúka tanított meg nekem. A hatás váratlan volt, a jelenbõl a múltba kerültem, átéltem az összes gitáros ingert, amelyet Fiúkával éltem át. S aki ismeri Õt, s engem, az tudja, hogy sok ilyen élményünk volt. Három éves korunktól volt a barátság, amely kisebb, nagyobb idõre megszakadt, de soha véget nem ért. S most, ahogy a gitár kikerült a kezembõl, amelynek részleteire nem emlékszem, csak a végeredményt érzékeltem, visszakerültem a jelenbe a tudattal, Fiúka nincs többé. A hátába kapott golyó - a kép a szemeim elõtt. S átfut a kérdés - „Miért Õ, Miért nem én?", „Miért nem élünk mindketten?" - keresztül rajtam, de megül valahol a szívem, s a gyomrom között egy gombócként, mint egy csomó, amely tudom, sokszor fel fog törni, keresztül a torkomon, az orromon, a számon, hangtalanul, de soha többé ettõl a csomótól szabadulni nem fogok. S ahogy ez a csomó, mint egy spárga csúszik kifelé - mint akinek tudata van - érzékeli, hogy a másik vége a belsõmben van, odakötözve a szívemhez. Arra kényszerít, hogy a számat teljesen kitátsam, s mint az ordító ember, hangtalanul a levegõvel együtt a csomó, az érzés, a gombóc kitörni látszik, az orrcimpámba érzem a csípõs, kesernyés szagát, a könnyeim elszabadulnak és esõcseppként folynak végig az arcomon. A levegõvel együtt, elfogy a „spárga" vándorlása is, rájövök, hogy megint nem szabadulhatok tõle, s ez végig fogja kísérni az éjszakáimat életem végéig, sosem szabadulva tõle, s a megalázó helyzettõl félve örökké magányt keresve ebben.

BörtönNapló III. rész (részlet)

Ma nagy felhajtás volt a börtönben. Mi itt, annyit vettünk észre, hogy 2 óránként ellenõriztek minket. Persze nem konkrétan minket, hanem hogy szám szerint megvagyunk-e mindnyájan, illetve nem vagyunk-e egyel többen, mert az egyik rab „population" nevû helyen eltûnt. Végül megtalálták egy szemét gyûjtõ helyen...
Még egy élet megszûnt a San Pedro börtönben. Mindenki tudja itt, hogy nem az elsõ és nem az utolsó. S, ha nem éppen kintrõl jön az értesítés, akkor a falak tetejére kiült „population" lakók, akik a „taxissal" beszélnek - értesítenek a körülöttünk zajló eseményekrõl. A taxis az a fiatal személy itt, aki megmássza a falakat belülrõl, amennyire lehetséges és egy spárga segítségével bevásárol vagy árut cserél. A mi taxisunk csúfneve Chino, azaz kínai. Elég gyakori ragadványnév hiszen az országban lévõ japán kolóniák miatt sok sok bolíviai szeme hordozza az ázsiaiak vonását. Ezért a mi taxisunk neve is ez. Az élet kioltását egykedvûen fogadja, és ugyanazzal az egykedvûséggel adja tovább a híreket. Folytatás következik....

BörtönNapló II. rész (részlet)

... Elzárva a világtól csak nagyon kevés hírt kapok a külvilágból. Életem még mindig az elszigeteltek kis helyén, a négy nagy fal közé zárt tíz cellából álló elkülönítõben élem. Enyém az utolsó, a legtávolabbi, a leghidegebb, a legsötétebb és a legnyirkosabb. De nem panaszkodom...
Nekiállok a mindennapos teendõimnek. Kitakarítom egy partvis darabkával a cellám, néha felmosom, ha éppen elõtte valaki nem folyatta be a vizet a cella ajtaján, mert akkor csak ki kell sepernem belõle...
Nem sok minden történik velem egy ilyen elzárt helyen, de a mai nap megjött egy indián asszony az õr kísérte és a bejárat elõtti rács mögött megállt. Az õr utána elõhozta a második szomszédomat Huachot. Aki üdvözölte édesanyját, majd az elébe tett lábosnyi étel elõtt, a betonra, ahol a jókora víztócsa feküdt térdre vetette magát és imádkozni kezdett. Miközben a fiú falatozott a lábosból, az édesanyja magához intett egy kókuszreszelékkel megszórt zsemlét, majd egy mûanyag pohárban zöldes színû üdítõt töltött. S ahogy elõzõleg Huacho-tól hallottam, én is ugyanúgy megköszöntem: "Grasias mama" Köszönöm anyuka. Az indián asszony meglapogatta a kezem, miközben elvettem az élelmiszert és a szemei örökbe fogadtak engem is. Így most, amikor a gyertyát elfújom és aludni térek egy indián édesanyával több a hozzátartozóim száma. Itt, akikre a holnapi nap várhatok. Mégis tudom, hogy nagyon-nagyon ritkán fog minket Huacho-val látogatni...

Google

Enlaces patrocinados

Diccionario

Traductor on-line

Test de velocidad ADSL

Marketing en Internet

Yahoo! España

Validación HTML

Anuncios Patrocinados

Viajes y vuelos económicos